répa - hímtag; retek - jellemtípus; mogyoró - here
Kicsit sajnálom, hogy pont egy károgó írás lesz az oldal történetének első bejegyzése, de mindenképpen formába akartam önteni az ehhez kapcsolódó gondolatokat, főként, hogy ezzel sajnos állandóan találkozom és most is élénken mozgolódik bennem, felszínre akar törni, így hát megsegítem távozását.
Edzőtermek világáról lesz itt szó, összetett kérdést fogok boncolgatni, melynek minden részletére kiterjedő okfejtést nem tennék, tartván a túlzott terjengősségtől. A Testnevelés rovatban sokat fogok foglalkozni a témával, most kizárólag a közvetlen érzékszervi és lelki irritációt okozó jelenségről elmélkednék.
Edzőterembe véleményem szerint három fő okból járnak az emberek. Az első ok, és a legtöbben, rengetegen ezért járnak, mert manapság divat. Jár a haver is, a műkörmös csaj is, a melóhelyen a csávó is, akivel szünetben ki lehet menni cigizni, tök jó fej az is, úgyhogy jobban tesszük ha fogjuk a Nike edzőstáskát meg a neonszínű legújabb edzőscipőmodellt és usgyi egy amerikai stílusú, menő, tágas terem. Velük most többet nem foglalkozok, megérnek egy külön misét. A második ok csoda módon az, hogy szeretnék elvégezni a tervbe vett edzésüket, amelyhez a megfelelő eszközöket, közeget, általában a megfelelő feltételeket valamelyik, általuk választott edzőteremben találják meg. A harmadik ok pedig az, hogy az edzőterem egy megfelelő hely elvonulni, akár egyedül, akár edzőtárssal belecsöppenni egy olyan világba, ahol az edzés ideje alatt nem kell semmivel sem foglalkozni, csak magaddal. Ebben az esetben tehát az edzés, illetve az edzőterembe járás nem cél, hanem eszköz, ahhoz, hogy kikapcsolódhass. Az okok nem különülnek el élesen, lehetnek bőven átfedések. A második és a harmadik csoportban az edzést egy bizonyos szinten komolyan vevő emberek találhatóak, akik felismerték, hogy az ő életükben az edzésnek helye van, az számukra valamiért fontos, mégha csak ideig-óráig is. Ez nem feltétlenül pozitív, ugyanis belőlük kerülnek ki a leginkább arcoskodó, önérzettől, illékony ál-magabiztosságtól, meg koxtól duzzadó pajtások. Van azonban egy kívülálló csoport, amely egyik okból sem jár a terembe, hanem csak úgy megjelenik, különösebb ok nélkül edz, talán megszokásból. Azt kell mondanom, hogy a probléma oldaláról ők a legkevésbé kritikus személyek, hiszen semmiféle szándék, póz és látszatkeltés nincsen bennük. Többnyire fogalmuk sincs az edzésről, borzalmasan ön- és közveszélyes gyakorlatokat végeznek, legfőbb motivációjuk valami olyasmi, hogy elég vékony, dagadt, görbe, csúnya vagyok, de semmi gáz, kicsit edzegetek és majd javul a helyzet. Ez amúgy szép és nemes cél lenne, de a megfelelő módszert valahogy sehogy sem találják el. Nagyon kitartóan képesek évekig, évtizedekig ugyanolyan horrorisztikusan edzeni a testük bármiféle csekély változása nélkül. Őket nagyon kedvelem, mert csöndben, szerényen végzik a dolgukat. Ők nem tekintik az edzőtermet divatbemutatónak, magukat az edzőterem királyainak, akik fölförgatnak mindent, mert most éppen edzenek. Se nem tekintik magukat kiváltságosnak, hiszen az egész napos "kemény" munka után a jól megérdemelt jutalomedzésüket végzik, így aztán felszabadultságukban kis csoportokba verődve teli torokból ordítoznak.
Sajnos nem túl sokan képesek úgy edzeni, hogy pontosan tudják mit csinálnak, mit és hogyan edzenek, de közben tiszteletben tartják a mások edzését. Szintén igen kevesen képesek úgy élvezni az edzőterem nyújtotta kikapcsolódást, a kiszakadást a napi teendők szürkeségéből, hogy a feltöltődést visszafogottan, másokat nem zavarva teszik. Akik ezt képesek megtenni, ők az igazi képviselői az edzőtermi kultúrának, akik megértik, hogy a közösség akkor működik jól, ha nem engedjük túl hosszú pórázra a hiúságunk és egoizmusunk. Apropó közösség. Nem árt felismerni, hogy az edzőtermi kondícionáló edzés nem csapatsportág, hanem egyéni, koncentrációt, mentális fókuszt igénylő tevékenység.
Rengeteget gondolkoztam azon, hogy miért vannak egy edzőteremben olyan alakok, akik folyamatosan rettenetesen irritálóak és miért van olyan, akinek a jelenléte soha, semmilyen negatív hatással nem bír. Esetleg bennem van a hiba, előítéletes vagyok és ha valaki nem húzza meg magát teljes csendben, akkor már fel akarok robbani. De nem erről van szó. Arra lettem figyelmes, hogy határozott jelenléttel bíró, hivalkodó, hangoskodó srácok nem zavaróak, ha a viselkedésük őszintén, az edzés iránti elhivatottságból jön. Ezeknek a srácoknak a bolondériái, poénkodásai jókedvre derítenek engem is, hiszen egy húron rezdülnek az én beállítottságommal. Kénytelen voltam arra a következtetésre jutni, hogy azok a fazonok idegesítőek az edzőteremben, akiknek a viselkedése hiteltelen. Lehet egy olyan viselkedés hiteles, hogy valaki széthordja a kézisúlyokat a terem különböző pontjára és tojik visszavinni? Lehet egy olyan viselkedés hiteles, hogy az edzésmunkára éppen komolyan koncentrálni próbáló személy mellett ormótlan, üvöltő, egész termet bezengő röhögésbe kezdünk valami töketlen, humortalan sztori kapcsán? Lehet egy olyan viselkedés hiteles, mikor a gyakorlatot végző, tüdejét kiköpni készülő sporttárs elé bepattanunk és okosan megkérdezzük, hogy egy tőle tíz méterre található másik gépet most éppen használ-e? Lehet egy olyan viselkedés hiteles, amikor ízléstelen, gusztustalan, nagyképű történeteket mesélünk verekedésekről, bulizásokról és csajozásokról a butuska, hiszékeny edzőtársunknak, úgy, hogy lehetőleg az egész terem és öltöző tudomására jusson? Lehet egy olyan viselkedés hiteles, amikor cingár, nyomorult, többnyire szteroidokkal telenyomott, kis pattanásos testünk fotózgatjuk a tükörben minden gyakorlat között?
Nem, ezek egyike sem hiteles viselkedés. Azért nem, mert a hiteles viselkedés mögött hiteles tartalom van. Ezek céltalan, mások komfortérzetét zavaró viselkedések, viszont megbocsáthatóak. Megbocsáthatóak, mert azok, akik így viselkednek, szinte soha nem akarnak ártani, csupán nem kapták meg azokat a viselkedésmintákat, melyek mentén megtanulhatták volna, hogy van ennél helyesebb. Egy másik összetevő a birkaság. Nem sértő értelemben szeretném a kifejezést használni, hanem a jelenség megértését megkönnyítendő. Ehhez leírok egy példát, egy esetet, ami nap, mint nap megesik velem. Bemegyek egy nagy, felkapott terem nagy öltözőjébe. Az öltözőben több, mint kétszáz öltözőszekrény található. A szekrények körül padok, szép számmal. A recepción kapott számozott kulcs az adott számú szekrényhez való. Körbenézek, látom, hogy a szekrényem körül teljesen tele vannak a padok, ott öltöznek egymás hegyén-hátán, így letelepülök egy, a szekrényemtől távolabb eső padra, ahol nyugodtan átöltözök, majd, ha az öltözéssel végeztem, fogom a cuccaimat és odaviszem a szekrényemhez, ahol továbbra is tolonganak egymás nyakában az emberkék, és egy mozdulattal beteszem, bezárom, és gyorsan elhúzok onnét edzeni. Akárhányan öltöznek egymást taposva, orrba könyökölve egy adott padon, ha valaki belép, körbenéz és látja, hogy az ő kulcsa is pont oda, ahhoz a padhoz közel lévő szekrényhez tartozik, bizony oda fog menni és betuszkolja magát a már így is egymás valagában öltözködők közé. Mert mindenki így tesz, ez reflex. Belép, körbenéz, meglát, odamegy, ott lepakol, ott öltözik, ott vakarózik, hosszan törölgeti a seggét, simogatja izzadt kis testét, miközben onnan három és fél méterre van két tök üres pad. Szerencsére, mert ott én öltözök. Hát erről ennyit.
Van még egy dolog, ami sok, főleg divatosabb edzőteremben sajnos elég elterjedt. Nem elhanyagolható számú férfiú anyaszült meztelenül flangál fel s alá az öltözőben. Hogy ez a sok retek miért mutogatja a répáját és a mogyoróját zokszó nélkül, azt nem tudtam, de szerintem nem is akarom megfejteni.